Bemutatkozás - Dr. Tóth Tivadar
Állatorvosi rendelő Cegléden
A jelenleg működő rendelőt 2003-ban hoztuk létre, amely az előzőhöz képest jobban megközelíthető, a ház lakóterétől izoláltabb elhelyezkedésű.
Dr. Tóth Tivadar – praxisfilozófia
1985-ben végeztem az Állatorvos-tudományi Egyetemen, Budapesten.
Az első munkahelyem a Ceglédi Állatkórház volt, ahol az elméleti ismereteket gazdagon ki tudtam egészíteni a gyakorlati tapasztalatokkal köszönhetően az akkor ott dolgozó kollégák segítő szándékának.
1989-től klasszikus körzeti állatorvosi munkát végeztem, amibe már beletartozott a kedvtelésből tartott kisállatok ellátása is.
Saját kisállat-rendelőt 1997-óta működtetek. 2017-ben pedig klinikus szakállatorvosi diplomát szereztem.
Célom, hogy a társállatok rendelőben történő gyógykezelésével minél gyorsabban vissza lehessen állítani azok egészségét, illetve minél eredményesebben meg lehessen védeni őket a különböző fertőző betegségektől, védőoltások segítségével. Mindemellett a gazdasági haszonállatok betegellátását, szűrővizsgálatait is biztosítani kívánom a hozzám bizalommal forduló gazdák számára.
- Az ügyfelek számára tágas parkoló áll rendelkezésre.
- Az ambuláns kezeléseket és a műtéteket minden esetben időben egymástól elválasztva végzem.

“Célom a hozzám segítségért fordulók kiszolgálása, a társ- és a haszonállatok eredményes betegellátása minél gyorsabban.”
Vélemények
Nagyon kedves orvos, és érti a dolgát. Csak ajánlani tudom.
Sárik Bea
Magas színvonalú orvosi ellátás, emberséges hozzáállás, nagyon jó asszisztencia jellemzi a szolgáltatást. Külön kiemelendő a türelmes, részletes tájékoztatás és a korrekt árak.
Kiss Györgyi
Ivartalanításon voltunk a kutyusunkkal! Precizitás, higénia, szakértelem! Teljes mértékig elégedettek voltunk. Köszönjük!
Búz Botond
Nagyon kedves, alapos, 15 éve járunk hozzá kutyáinkkal.
Nagy Nóra Bíborka
Elvállalt minket a doktor úr pedig messzebbről mentünk, ès császározni kellett a kutyusunkat sürgősen. Idejèt nem sajnálva (munkaidőn túl is) mèrhetetlen kedvessèggel, odafigyelèssel ès szeretettel vègezte a munkáját az asszisztensèvel együtt! Nagyon hálásak vagyunk mindenkettőjüknek. Csak jókat mondhatunk! A századik kèrdèsemre is megkaptam a választ. Köszönjük!
Radics-Kormos Krisztina